1.Fejezet: Tyler Masen

Leparkoltam a fekete kocsi mögött és kiszálltam.
Érdeklődve néztem végig a hatalmas terepjárón, majd az ajtó felé indultam.
Amint a kezem a csengőhöz ért volna, Alice ott termett és kinyitotta az üvegajtót.
-Szia, akkor...-Kezdtem volna bele, de Alice megragadta a karom és berángatott a házba...
Meglepődve szedtem a lábaimat, hogy tempót tarthassak a hiperaktív vámpírmanóval.
A nappaliba értünk és a szemem megakadt egy idegen vámpír fiún.
Ahogy a srác visszapillantott rám, a gyomrom görcsbe ugrott.Köpni, nyelni nem tudtam.Csak álltam ott, Őt nézve.
-Öhm...-Állt fel.Odalépett elém és kezet nyújtott.-Tyler Masen vagyok.Ty...
-Izé...Jeni Scars...-Feleltem megfogva a kezét.Borzongás futott végig rajtam, de a jól eső fajtából.-Jen...
A pillanatot Edward törte meg.Mellém lépett...
-Jen, Ő itt...-Egy nagyot nyelt és úgy folytatta;-Ő a bátyám.
-Mi?!-Fordultam felé.-Neked...
-Én sem tudtam!-Vágott közbe.
-Oké...-Léptem hátrébb.
Egyik fiúról a másikra néztem.Most, hogy jobban áttanulmányoztam Őket, be kellett, hogy valljam nagyon is hasonlítanak.Magas, sportos testalkat, helyes arc, szinte ugyanolyan, kócos séró...De Ty mégis más volt.Legalább is számomra.
Nem értettem ezt az érzést, mivel még nem volt ilyen velem.
-Azt hiszem...Ma nem megyünk vásárolni, Jen.-Szólalt meg Alice halkan.
-De azért maradj!-Vágott közbe Rose mosolyogva.
Leültem a két lány közé...
-És Nessie?!-Végre, tíz perc után észre vettem, hogy a legfiatalabb Cullen hiányzik.Szép teljesítmény, Jen!
-Jake-kel.-Felelte Bella mosolyogva.
Edward arcán megrándult egy izom...Na igen, Ő még mindig nem igazán szereti, hogy a lánya egy farkas lenyomata...Ez jellemző Rá...
-Nessie?-Pillantott rám, majd Ed-re Tyler.
-A lányunk.-Felelte Bella mosolyogva.
-Ja...Hogy nagybácsi is vagyok.-Ült le Ty mosolyogva.
-A Quilute-ok tudnak arról, hogy egy másik vámpír jött?-Kérdeztem.Mindenki rám kapta a tekintetét.-Aha, szóval nem...
-Hát...Még nem szóltunk nekik.-Vont vállat Edward.
-De Sam megértő lesz.És nem fog jelenetet rendezni.-Szólt közbe Carlisle.
-Mint mindig...-Jegyezte meg Rose halkan.
-Rose!-Pillantott rá szigorúan Esme, mire Rosalie elhallgatott és hátra dőlt, Emmett karjaiba.
-Hát...Szerintem szólni kéne Saméknek, mielőtt ide jönnek és...-Jobbnak láttam nem befejezni a mondatot.A falka is nagyon közel áll hozzám.Imádom őket is, így nem bírnám elviselni, ha összeugranának Cullenékkel.
Merengésemből a hirtelen érzelmi változásom zökkentett ki.Megnyugodtam...
-Jasper!-Morrantam a szőke vámpírra.
-Oké, oké...Bocsi, Jen...-Sóhajtott feltartva a kezeit.
-És...Neked van valami képességed, Ty?-Kérdeztem inkább.
-Telepatikus képességem van.Tudok kommunikálni gondolatban.Egyszerre több emberrel is.-Felelte.
-Az tök jó!-Bólogattam mosolyogva.
A fiúk beszélgetni kezdtek, ahogy a lányok is egy csoportba verődtek...Klikkesedés!
Mindvégig magamon éreztem Tyler pillantását és ez zavart.Elpirulva, nagyot sóhajtva dőltem hátra.
-Minden oké, Jen?-Kérdezte Alice aggódva, a kipirult arcom látván.
-Kimegyek az erkélyre.-Álltam fel.-Levegőzök egyet.-A pillantásommal elárultam, hogy most egyedül szeretnék lenni.A lányok bólintottak, én meg kimentem.
A korlátnak támaszkodtam és beszívtam a csípős, októberi levegőt.
Teljesen össze voltam zavarodva.Nem értettem, mi ez az érzés, ami belém költözött.Mi ez az őrjítő vonzalom, ami Ty felé húz, de én mégsem megyek, mert a lelkem egyik fele azt súgja, hogy nem lenne szabad.
-Hé...Minden oké, Jeni?-Hallottam meg Jasper hangját magam mögött.
-Oh...Jazz...-Fordultam felé.-Igen...Persze.-Bólintottam.-Csak...
-Nyugi, nem kell magyarázkodnod.-Mosolygott rám, majd mellém lépett és Ő is a korlátnak dőlt.-Ne feledd a képességemet...Ahogy...Edwardét se.
-Oké...Hagyjuk.-Ráztam meg a fejem.-És...Hogy-hogy most hirtelen...Felbukkant?!
-Hát...Nekünk már elmondta az élettörténetét.-Felelte.-1891-ben változott át.Edward akkor volt tizennégy éves.A bátyja, ekkor volt huszonhárom.Egy éjszaka átváltoztatták és nem mert visszamenni a Masen családhoz.Félt, hogy bántaná Őket.De arról viszont nem tudott, hogy Ed tizenhét évesen szintén átváltozott.Ty úgy tudta, hogy az öccse meghalt.Elmenekült Európába, ott a Volturi szolgálatában volt.Ott tudta meg, hogy Edward él.És azt is tudta, hogy a Cullen családdal.De akkor meg azért nem kereste fel, mert nem volt mersze hozzá.Félt, hogy az öccse nem akarja Őt látni, meg ilyenek...Végül...Két hónapja elszánta magát, eladta a házát New Hampshire-ben, átrepült ide és Seattle-ben élt.És most...Itt van.-Vont vállat.
-Hát...Elég zavaros, az tuti.-Jegyeztem meg.-Gondolom Edward most eléggé...Nem is tudom...Feszült, vagy ideges...
-Nem.-Rázta meg a fejét.-És ez engem is meglepett.Még sosem láttam Őt ilyen boldognak.És a megvetés legapróbb szikrája sincs benne.
-Hm...Én tuti ki lennék bukva, ha a rég halottnak hitt bátyám csak úgy feltűnne...Vámpírként...-Mondtam.-Na de...Edward egy különleges srác.És Rá vall ez a...Ultra nyugodtság...Komolyan mondom...Olyan, mint egy...Szét nyugtatózott zombi...Sokszor megijeszt ez a hatalmas, rendíthetetlen nyugodtsága...-Látványosan megborzongtam, amin Jazz felnevetett.
-Te mindig...Mindig el hülyülöd a komoly dolgokat!
-Hát na...Ilyen vagyok...-Vontam vállat.-Most mit csináljak?!Sírjak?!
-Ne!-Vágta rá azonnal.-Inkább...Gyere, mennyünk be...-Intett az ajtó felé.
-Oké...-Bólintottam.Együtt bementünk a nappaliba.Leültem Alice mellé.
-Szóval...Mikor pótoljuk be a vásárlást?-Kérdezte Rose mosolyogva.
-Amikor ráértek.-Vontam vállat.-Nekem bármikor oké.
-Király!Akkor...Mit szólnátok a...Keddhez?-Kérdezte Bella.
-Oké.-Bólogattam.-Délután?
-Fél egyre gyere ide majd, Jen.-Mondta Alice.
-Oké!
-Amúgy...Mi jót csináltál ma, Jen?-Kérdezte Bell's.
-Hát...Úgy...Kb tízkor keltem, kajáltam, fürödtem ,hajat mostam, öltözködtem aztán jöttem...-Vontam vállat.-Szóval...Nem valami sok dolgot.-Mosolyodtam el.-És Ti?
-Mi egész nap Rose és Em veszekedését hallgattuk.-Vigyorodott el gonoszul Alice.
-Jól van na!-Morgolódott Rose.
-Nyugi, Rosie...Egy párkapcsolatban nem szokatlan a veszekedés!-Kacsintottam mosolyogva a barátnőmre.
-Csak hogy Ők MINDIG, a nap huszonnégy órájában veszekednek és békülnek, drága, szóval...
-Alice!Ne gonoszkodj!-Dorgáltam meg.-Fogadjunk, hogy Te és Jazz is szoktatok veszekedni!
-Oké, befogtam...-Sóhajtott a manólány.
-Na azért!-Mosolyodtam el diadalmasan.
A "családi" idillt az erdőből kicsörtető, vicsorgó, morgó, ugató Quilute farkasok zavarták meg.
Mindannyian kisiettük a házból, hogy ott várjuk az érkezőket.
Sam, Paul és Embry emberi alakban siettek felénk, a többiek pedig farkasok maradtak.
-Sam...-Kezdett bele Carlisle a békítő hangszínével...
-Nem!Carlisle!Ki ez az új vámpír?!-Bökött az alfa a fejével Tylerre.
-Ő Tyler.Edward bátyja, aki most került elő.-Felelte a doktor.
-A bátyja?!-Szólalt meg Paul gúnyosan.-Remek...Még egy vérszipoly...-Morogta.
-Paul!-Szóltam rá haragosan.-Sam...Kérlek...Ty sem bánt senkit.Ő is vegetáriánus, mint a Cullenek.Ne légy ilyen szigorú velük!
-Szigorú, Jen?!-Morrant rám.-Nekünk az a dolgunk, hogy megvédjük az embereket a maguk fajtától...-Bökött fejével a mögöttem állókra.-De ezt hogy tehetnénk, miközben mindig bővülnek, meg mindent elnézünk nekik?!Lassan már azt is elnézetik velünk, ha megölnek egy embert!
-Ők nem ölnek embert!És a Te farkasaid?!Nekem is nekem rontott már az egyik falkatagod, Sam...-Pillantottam jelentőségteljesen Leah-ra.A hófehér nőstényfarkas felmorrant és előrébb lépett...
-Leah!-Pillantott rá a válla fölött Sam.-Elég legyen!-Visszafordult felém.
-Tyler nem gyilkos.Ő nem nomád.Senkinek sem tudna ártani...-Mondtam most már nyugodtabban.
-Persze...Ne akarj úgy beállítani egy vámpírt, mint egy aranyos, védtelen őzikét...Ők gyilkosok.A vérükben van.Attól függetlenül, hogy emberi, vagy állati vért isznak.A vérszomj és az ösztön akkor is bennük van.-Mondta keményen.
-Akkor...Ugyanezt mondhatnánk Rátok is.-Néztem a falkára.
-Jeni...Elég...-Tette a vállamra a kezét Carlisle.Felvetett állal, dacosan, rendíthetetlenül bámultam Sam szemeibe.
Majd ezt megunva visszaléptem Rose és Alice mellé.
Bella görcsösen fogta kedvese kezét, Esme Carlisle mellé lépett és megpróbálták puhítani Samet.
Tyler mellém lépett...
-Köszönöm...-Mosolyodott el óvatosan.Szótlanul biccentettem, de a szememet nem vettem le Leah-ról, aki szikrázó tekintettel bámult vissza rám.
Tudtam, hogy veszélyben vagyok az Ő közelében, de nem érdekelt.A büszkeségem és a makacsságom erősebb volt a félelmemnél...Nem érdekelt, hogyha még az életem is az ára, de nem engedek...Tyler-nek itt kell maradnia!Velem...